Ez a mese nem egy hercegnőről szól, nem is egy mostoha anyáról, aki kihasználja nevelt lányát. Ez a mese rólam szól...
A csillár felettem fényesen bevilágította az egész termet, ami ünnepélyesen fel volt díszítve. Csak bámultam, mert még sosem volt részem egy ilyen csodálatos helyen megfordulni. Csodáltam a termet ugyanakkor egyfajta rossz érzés kerített hatalmába. Olyan volt, mintha maga az épület összenyomott volna. Fölém emelkedett s magasan felül rajtam röhögött. Miért is vagyok itt ezen a puccos helyen? Miért pont én kaptam egy meghívót egy ilyen szűk vendégkörű összejövetelre?
- Khmm... - valaki szerette volna magára irányítani a figyelmet. - Hölgyeim és uraim, szeretném megköszönni, hogy eljöttek, hogy itt vannak. Szerény személyemet nagy megtiszteltetés éri ezen alkalommal, hiszen köreinkben köszönthetjük végre a gyönyörűséges Királynőt is! - mindenki elhallgatott. A levegő felsűrűsödött körülöttem s a torkom is kiszáradt a melegtől. - Egy új nap virrad népünkre, most hogy a Királynő visszatért. Kérem, mindenki tapsolja meg Eleanor Blackwood-ot! - nem értettem semmit sem abból amit mondott. A szavak elsuhantak a fülem mellett jelentésükkel együtt.
A szoba forgott körülöttem. Úgy éreztem, minden ellenem fordult. Mindenki engem tapsolt, a fejem zúgott. A különböző parfümök kavalkádja, amik körülöttem terjengtek hányingert keltett bennem s a következő pillanatban már a lábam is kicsúszott magam alól. A padló egyre közeledett, de nem tudtam megállítani. Fájdalmat nem érezve terültem szét a tánctér közepén öntudatlanul, magatehetetlenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése