2015-03-21

5. fejezet - Végkifejlet


Ha az eredmény kártékony és fájdalmas, akkor az nem nemes, hanem önző.
Doktor House c. film

Meghoztam az ötödik fejezetet is. Remélem tetszik majd nektek! Puszi, Kheyra. :)

1.

 Belépve a tanácskozó terembe minden szem rám szegeződött. Mindenhonnan kíváncsi szemek lesték mozdulataimat és köszöntések hallatszottak el. Felszegett fejjel elfoglaltam az asztalfő helyét a hosszú asztalnál és minden arcot jó alaposan az eszembe véstem. Volt köztük megőszült, idősebb férfi is, volt fiatalabb is. Mindegyikük megfontoltnak tűnt s olyannak, aki szereti jól átrágni magát minden kérdésen, ami csak az ország ügyeibe tartozik. Hamar bele is vágtak a tanácskozásba, egy idő után már megszokták jelenlétem. Én ezért hálás is voltam, de azért néha-néha még felém pillantottak. 
 A teremben órák óta folyt a vita. Az volt a téma, hogy vajon így, hogy látó vagyok kell-e a házasság a szomszédos királysággal és ha nem, hogyan tovább. Én nem szerettem volna egy olyan férfihoz hozzámenni, akit nem is ismerek és akit csak párszor láttam, de hamar felfogtam, nekem nem nagyon van hozzászólni valóm és valószínűleg én nem igen tudnék közbeavatkozni, nem nagyon tudnám befolyásolni döntésüket. Előttem mindent megbeszélnek és senkit nem érdekel a véleményem. 
  -  Lehet itt nekem is beleszólásom a dolgokba? Úgy tudom, én vagyok itt a királynő! - Mindenki elhallgatott, mikor felálltam az asztalnál s hangosan megszólaltam. Éreztem a megdöbbent pillantásokat magamon. Tudtam, most valószínűleg én vagyok a fekete bárány, amiért félbeszakítottam tanácskozásukat. - Én nem szeretnék egy olyan férfihoz hozzámenni, akit nem is ismerek! Biztos megtanulom majd, hogyan kell irányítani egy királyságot. Kérem, adjanak egy esélyt! - Szinte már könyörögtem, ami nem nagyon volt jellemző rám. 
  -  Királynőm, elnézésedet kérjük, de még te nem tudsz semmit sem a királyságokról, ezért is vitatjuk meg közösen az ügyeket - egy nem túl fiatal és nem túl öreg férfi szólalt meg. - És természetesen figyelembe vesszük a te érdekedet is! - Megkönnyebbülés volt végre egy ilyen választ hallani. Sokkal jobban megnyugtatott, mint az, hogy semmibe vesznek. Bár, azt meg kell hagyni, hogy még nekem ez a királynősdi elég furcsa. 
  -  Térjünk rá arra, hogy hogyan tudná megvédeni az egész királyságot egy olyan nő, aki még nem is ismeri erejét? Aki még nem is hallott arról, hogy látó? - Ez a kérdés teljesen ledöbbentett. Olyan kicsinek éreztem magam tőle, olyan lekezelő volt ez a kérdés, de ugyanakkor be kellett látnom, valamilyen téren igaza van. 
 Nem akartam tovább hallgatni a vitatkozásokat, már a fejem is megfájdult tőlük. Lemaradni azért nem akartam, mert akkor a lehetőségeket nem tudom majd meg teljes valójában vagy legalábbis egy részét mondják majd el. Ezt végképp nem szerettem volna tehát bent maradtam s megvártam a végkifejletet. 

2.

 A fejem zúgott a sok lehetséges megoldásoktól, amik itt az órák alatt elhangzottak. Az este már egyre közeledett, már láttam ahogy egyre sötétebb lesz az ég s éreztem is, hogy a levegő kezd lehűlni. A várban mindenki készülődött a vacsorára, a szolgák elkészítették azt s megtálaltak, de még mindig nem végeztünk/végeztek itt. Még javában folyt a vitatkozás, mikor a nagy, erre a kastélyra/várra jellemző két szárnyú faajtó ki nem tárult. 
 3 férfi jelent meg s jött közelebb hozzánk. Én felálltam a székemből s megfordultam, hogy láthassam, kik azok, akik megzavartak minket. Alastair jött be két katonával az oldalán. Mérgesnek tűnt, olyannak, aki most biztosan nem hallgatja meg az észérveket. Megköszörültem a torkom és akaratlanul is éreztem, ahogy a szemem elborítja a kék szín. Bőröm halványan világított s erősebb voltam, mint bármikor máskor. 
  -  Mikor akartatok szólni nekem? Háborút szeretnétek? Ezt akarjátok? - Hangja keményen csengett s hangosan. 
  -  Csak tanácskozunk, semmi több. Háborút pedig semmikép sem szeretnénk, de azt sem akarjuk, hogy Eleanor-nak ne legyen választása! - Marcus előrelépett s Alastair és csapata előtt állt meg három vagy négy méternyire. Alastair végignézett rajta lesújtó szemekkel. Mintha már előre tudná, mi lesz ennek az egésznek a kimenetele. 
  -  A királynőnek nincs választása! Vagy háború lesz, vagy jön velem és összeházasodunk! - leesett az állam. Mégis mit képzel magáról?! Ezt nem hagyhatom annyiban. Marcus mellé sétáltam s úgy éreztem, mintha a föld felett lebegnék. 
  -  Soha senki nem kérdezte meg, ÉN mit akarok! - mutattam magamra. - Most is úgy bánnak velem, mint egy rongybabával, akivel bárki kénye-kedve szerint játszhat. Mi ütött mindenkibe? Mért akarnak irányítani? - tettem fel kérdéseim. - Nem akarok elmenni innen és nem is fogok!
 Indulataim elárasztották gondolataimat. Éreztem, ahogy a bosszú íze felkúszik bennem. Éreztem, ahogy mindenem bejárja ez a keserű érzés, ami mintha csak fogva szeretne tartani. Megpróbáltam rajta uralkodni, de csak nagyon nehezen tudtam. Már-már majdnem elkövettem valami meggondolatlanságot, mikor Alastair közvetlenül előttem állt meg. 
  -  Látszik, hogy még nem tudod irányítani országodat! Nem tanultad meg még a legfontosabb leckét, azt, hogy a királyság mindenek felett! - hangja halkabb lett. A fülemhez hajolt s belesuttogta a következőket: - Velem jössz és egy héten belül összeházasodunk. Ellenkező esetben a birodalmadnak befellegzett, királynő! 
 Végigfutott a hátamon a hideg. Kezem összeszorítottam s lélegzetem felgyorsult. Nem akartam elismerni, hogy egyvalamiben igaza volt: még nem tanultam meg irányítani a birodalmam. Ezt bizonyítja az is, hogy még csak nem is én hozom a törvényeket. Már majdnem felpofoztam Alastair-t mikor ő hátralépett s végigmérte a bent lévőket. 
  -  Véssék az eszükbe, hogy velünk nem lehet szórakozni! Ha valamit megígérnek, tartsák is be! - megvetést láttam szemében. - A királynő pedig jobban tenné, ha csomagolna. Hamarosan indulunk! 
 Miután Alastair a sleppjével kisétált a teremből mindenkinek leesett az álla. Senki sem tudta, mikor vagy hogyan értesült erről a kis összejövetelről, de abban mindenki egyetértett, hogy nem lenne jó ellenkezni ezzel a döntéssel. Én elszomorodva konstatáltam, hogy nem maradt más választásom, el kell hagyjam ezt a helyet, ahol anyám és apám élt boldogságban egészen addig, amíg a felkelés meg nem ölte őket. 

3.

 Újra a szobámban vagyok, abban, ahol csak pár napig tartózkodhattam. Sajnálatos módon itt kell hagynom mindent. El kell mennem úgy, hogy még itt sem ismertem meg mindent. A nagy ágyon ülök s arcom a tenyerembe temetem. A könnyeim végigfolynak arcomon s hagyom, hogy egyre erősödjön bennem az elkeseredettség érzése. 
 A szemem most nagyon halvány kéken világít, majdnem teljesen kifehéredett. Nem tudom miért, de azt érzem, hogy ez még csak a kezdet. Hogy még sok minden vár rám, amit nem biztos, hogy tudok kezelni. Nem biztos, hogy mindennel meg tudok birkózni, hogy mindent egymagam le tudok gyűrni. Segítségre pedig nem számíthatok immár. Elveszettnek érzem magam, mintha egy hatalmas erdőben bolyonganék teljesen egyedül. Mintha egy gyilkos elől szaladnék, aki egyszer biztosan elkap. 
 Hátradőltem s a plafont kezdtem el bámulni. Körülöttem nagy a nyüzsgés, bepakolják a ruháimat, cipőimet nagy bőröndökbe, amiket egy állítólagos lovaskocsival elcipelnek. Ezzel a kocsival fogom én is elhagyni a királyságot, amit még én sem ismerek. Nem tudom, mi merre van, nem tudom, kik laknak itt és hogy mennyien. Azt sem tudom, hogy szeretni fognak-e. Egyszóval semmit sem tudok. 
  -  Eleanor, itt... itt az idő. Menned kell - Marcus szomorúan lesütötte a szemét és a lábát kezdte el nézni. Gondolom őt sem boldogította a tudat, hogy el kell mennem. Megijedtem mikor egyik kezével aztán eltűrte a hajam a szemem elől. 
  -  Re... rendben... - nyögtem ki s nem bírtam megállni. Átöleltem és szorosan hozzábújtam, mintha ő helyettesíthetné a szüleimet. 
  -  Egyszer még talán visszatérhetsz, kislány! - suttogta a hajamba. Ő viszonozta ölelésem. Fejét az enyémre fektette és együtt érzően végigsimított a hajamon. - Hoztam neked valamit! - mondta és elővett valami papírt a zsebéből. - Ezt itt a tiéd! A szüleid írták még mielőtt... szóval érted - én bólintottam s könnyes szemekkel elvettem tőle s elolvastam.

 Drága kicsikém!

 Nagyon sajnálom, hogy így kellett lennie. Sajnálom, hogy nem tudtalak felnevelni és hogy így kellett megtudnom, mi is a sorsod. Hidd el, ha nem lett volna rá szükség, nem kellett volna elválnod tőlünk. Akkor még mindig boldogan élhetnénk együtt.
 Ha ezt a levelet olvasod, akkor én már biztosan nem élek, ami azt jelenti, hogy az ország, a királyság ügyeit mind neked kell átvenni. Neked kell irányítanod azt, neked kell törődni vele. Ebben nagy segítséget nyújthat Marcus, a te nagybácsikád. Ha valamire szükséged van, szól neki. Biztosan ellát pár jó tanáccsal. 
 Csak arra kérlek drágám, hogy mindig megfontoltan cselekedj! A birodalmad előre eltervezett módon irányítsd, szeresd az embereket hiszen őmiattuk lehetsz ott, ahol most! Ők azok, akik mindenben melletted állnak majd! Kérlek, döntéseidet mindig fontold meg! 
 Sajnálok mindent kicsim, de úgy gondolom, mindennek így kellett lennie. Tudom, hogy most nehéz neked, de vedd észre az élet apró örömeit, ne csak a gonoszságot lásd, mert az éremnek is két oldala van!

 Nagyon szeretünk téged,
Anyu és apu.

 A könnyeim végigfolytak arcomon, le a nyakamon. Nem tudtam mi lesz a későbbiekben, de elhatároztam, megpróbálok megerősödni. Megpróbálok egy olyan királynő lenni, aki megfontoltan s nem elhamarkodottan irányít. Aki mindig a birodalma érdekében cselekszik és ha kell, fel is áldozza magát. Anyu levele végre helyre rakott s tudtam, mi a célom.
 Könnyimet letöröltem s intettem Marcus-nak, hogy indulhatunk. A szemem még kicsit piros volt, de mire kiértünk a lovaskocsihoz, már annyi lelkierőt tudtam gyűjteni, hogy úgy tűnjek, minden rendben velem. Hogy végre megtaláltam azt a motivációt, amire szükségem volt. Nem néztem senkire sem, legalábbis Alastair-ra és csapatára nem. Alattvalóimat hosszan végigmértem és fejet biccentettem előttük jelezvén, mindent köszönök nekik. Úgy éreztem magam, mintha egy kívülálló lennék, mintha egyszerre lennék két ember: egy, akit érzelmei irányítanak és egy, aki megfontoltan végiggondolja, hogy miért is lesz jó ez a házasság és beletörődik abba, hogy ennek így kellett lennie. 

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nos.. öhm... Még meg kell emésztenem ezt a "látó" dolgot, mert erre egyáltalán nem számítottam. A leírása tetszik mindannak, amit Eleanor lát, de egyelőre még keresem a történetben való helyét és szerepét ennek a váratlanul felbukkanó jelenségnek. Egyébként mind a két fejezet tetszett, egyben elolvastam a kettőt és egyre jobb és jobb, komolyan! :)
    Jöhet a kövi! :D

    Ja, és egy jó tanács: Regényben, novellában, versben, stb... ki szoktuk írni a számokat, a "3 alak" statisztikai összegzésekben és tanulmányokban mutat jól, szerintem prózai műben inkább egyfajta igénytelenségre hajaz (ezzel nem arra célzok, hogy az lennél, mert tudom, hogy abszolút nem vagy olyan). Gondolj bele: "3 alak" vagy "Három alak"?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Lynthis!
      Következő rész szerdára esedékes :D Majd igyekszem :3 És köszönöm a jó tanácsot! Kijavítom gyorsan valahogy :)

      Törlés